Kik vezetnek minket?
Kik vezetik az országot, és mondják az irányt, amivel a meghatározzák sorsunkat?
Az új kor nagy vívmánya alapján, azok az emberek, akiket megválasztunk magunk
közöl, a döntéshozói posztokra.
Popper Péter egyik előadásában idézte Dr. Pető András szavait (igen, a Pető Intézet névadója), miszerint „Főorvosnak, költőnek, és papnak senkit nem lehet kinevezni.” Mekkora igazság, nem? Valakiben vagy megvan a képesség, és alkalmasság a feladatra, vagy nincs – eltekintve attól, hogy a főorvosi kinevezés már rég nem feltétlenül az alkalmasságról szól, hanem a kapcsolatokról.
Bárki kikiálthatja magát költőnek, aki írni tud, és bárki kikiálthatja magát papnak, aki el tudja hitetni az emberekkel, hogy kapcsolatban áll a természetfelettivel – és ezt meg is teszik sokan – de előbb-utóbb lelepleződnek, és kikerülnek a figyelem középpontjából. Remélhetőleg az előtt, hogy komolyabb károkat okoznak a társadalomban.
De lehet-e vezetőt kinevezni? Bizonyára lehet, mert azt csináljuk, és demokráciának hívjuk ezt a felelőtlen társasjátékot. Sajnálatos tény, hogy ami történik demokrácia címszó alatt, azt mint „világ rendjét” fogadjuk el, és eszünkbe sem jut felülvizsgálni a bevett gyakorlatokat. Nem magát a választás intézményét, hanem azoknak az embereknek a közszereplését, akik egymás előtt tolonganak a hatalomért. Számunkra teljesen ismeretlen emberekre bízzuk rá a sorsunkat, és gyermekeink jövőjét, anélkül, hogy utánajárnánk ki is az az ember, akire szavazunk, és mitől is lenne alkalmas a feladatára.
Az ősközösségekben a
közösség vénei ültek tanácsot, hogy a közösség ügyeiben döntsenek. A koruk,
élettapasztalatuk alapján váltak méltóvá a posztra, a közösség pedig elfogadta
a tanács tagjait, a döntéseket pedig érvényes, hiteles, mindenki számára
betartandónak tartották. A vének tanácsa rendszerint olyan idős emberekből állt,
akik kellő tudással rendelkeztek már az élet dolgairól, ezáltal váltak méltóvá
a közösség irányítására.
A feudalizmusban a
születés, és társadalmi státusz volt meghatározó, a király Istentől
eredeztetett hatalma alapján uralkodott, a helyi ügyekben pedig a nemes
származás is elég volt, a lokális ügyekben való döntéshozatalra. Mindenképpen
vagyon, és társadalmi státusz kellett a döntéshozatali pozícióhoz.
A modern kor vívmánya a
demokrácia, amiben megpróbálunk szembe menni minden evolúciós / tradicionális /
gazdasági, és sok másféle törvényszerűséggel, az értelem hatalmára hivatkozva.
Szembe megyünk a természet rendjével is, amikor arra törekszünk, és azt
hangoztatjuk, hogy minden ember egyenlő. Sosem volt így, sosem lesz így. Talán
a történelem előtti ősközösségekben még működött is az egyenlőség, meg a közös
munkamegosztás, de abban a pillanatban, amikor valamelyik ősember kitalálta,
hogy „ez az enyém”, és bunkós botjával „elhitette” a többiekkel, hogy ez így
van, na, azóta megszűnt az emberek közti egyenlőség elve, a javak elosztása, és
birtoklása hierarchikus formát öltött. Ez bizony sok tízezer évvel
időszámításunk előtt történt, és sok tízezer évig működött így.
Csak „most”, a XIX. sz.
végére kezdett el az „értelem” olyan szintre emelkedni, hogy a világ tudósai a
társadalmi változások következtében kitalálták, hogy lehetséges a természet
rendjével szembemenni, és egyenlővé tenni az embereket. Hadd ne soroljam az
„izmusokat”, majd az „ellenizmusokat” világ konfliktusokat, és forradalmakat,
amik az „emberi egyenlőség” eszméje okán történtek. Franciaországban egyszerűen
lefejezte a nép az uralkodóit, Európa keleti felében börtön, internálás,
munkatábor, kivégzés színesítette a folyamatot.
Itt maradtunk hát
uralkodók nélkül, és megpróbáltuk kézbe venni a saját életünk irányítását.
Ugyanúgy konfliktusos lett az uralkodók nélküli világ úgy nyugaton, mint
keleten, de némi háborús átrendeződés után stabilizálódni látszott a helyzet
pár évtizedre.
A demokrácia válságát
az utóbbi években kezdjük csak tapasztalni. Amíg tartott a gazdasági jólét,
addig nem is nagyon foglalkoztunk az erőviszonyokkal, de az utóbbi gazdasági
hanyatlás felébresztette az ösztönöket, hogy valahogy mégis csak a radikalizmus,
a diktatúra (ha úgy tetszik a „természet rendje”) váljék uralkodó eszmévé. Terjed
a náci eszme szerte Európában!
Mi lehet ennek az oka?
Úgy vélem, mindenképpen az, hogy a nagy közös társasjáték elkanyarodott az
eredeti küldetésétől (céljától), a népképviselet kikerült a fókuszból, a
biznisz, a haszonszerzés, a hatalomvágy vette át a vezető szerepet, kevesek
hasznára, sokak kárára. Jól jár a „felső tízezer” (a gazdasági felmérések ezt
alátámasztják), a lakosság nagy része pedig egyre inkább lecsúszik
egzisztenciálisan.
Gondoljunk csak bele, amíg
az ősközösségekben az idős kor, az élettapasztalat határozta meg a döntéshozói
szerepkörre alkalmasságot, majd a feudalizmusban a vagyon, és a társadalmi
státusz, addig a demokráciában szinte semmi hasonló előfeltétele nincs annak,
hogy valaki a legfőbb döntéshozói szerv tagja legyen. Az egyenlőség elvén
bárkinek lehetősége nyílik, hogy hatalmi szerephez jusson, ez manapság csak
pénz kérdése. Igen, a pénz az egyetlen mozgatórugója csupán az előmenetelnek,
de az az óriási különbség a régi időkhöz képest, hogy az a pénz nem a hatalomra
pályázó pénze, hanem a kapcsolatrendszer során adódik össze. Kisebb részben
támogatói adományok, valamennyi rendszertámogatás (állami dotáció) is van
benne, de a legjavát a gazdasági támogatók, mecénások adják össze. Az anyagi
támogatás nincs ingyen, annak nagy ára van, a győztesnek vissza kell fizetnie a
támogatást állami, önkormányzati megrendelések, üzleti lehetőségek formájában. A
mecénások a markukat tartják (rosszabb esetben követelnek, és zsarolnak), ezért
a hatalom politikai döntéseket hoz, nem pedig a közjavát szolgáló, racionális
döntéseket. (Sajó András Az állam működési zavarainak társadalmi
újratermelődése című esszéjében részletesen leírja ezt a folyamatot.)
Attól tartok, hogy a
demokrácia intézményének haldoklására rossz döntést hoz a lakosság, és az ügyek
rendbetétele helyett hatalomra engedi a radikális eszméket, ami megöli a
demokráciát. Csúnya hiba lenne „adni egy esélyt” nekik. Nem sorolom a
radikalizmus hátulütőit, sem az ezzel kialakuló állami, vagy nemzetek fölött
átívelő terror hozadékait, mert a megoldással akarok foglalkozni.
Azt állítom, hogy nem a
döglődő demokráciát kell lebontani, és helyet adni a „rendpártiságnak”, hanem a
demokrácia intézményét kell meggyógyítani, újragondolni, feléleszteni, amíg nem
késő. Még nem késő, bár az idő szorongat, mert a radikalizmus egy idő után nem
kér engedélyt semmire, hanem az életünkre tör, megnyomorítja, és elveszi azt.
A demokrácia beteg.
Degenerálódott, elaljasult, megfertőződött. Tünetei ennek a korrupció, a
gazdasági háttéralkuk, az égető problémák ügyében a cinizmus, a töketlenkedés,
a mellébeszélés, a sumákolás, a magyarázkodás, az okok kivetítése, a mások
hibáztatása. A mindenkori hatalom az előző hatalmak útját járja, belterjessé
vált, és annyira leköti a saját biznisze, hogy teljesen eltávolodott a
hétköznapi élet-, és a választók ügyeitől. Áthidalhatatlan szakadék tátong a
hatalom (vele együtt a politikai ellenzék) és a választópolgárok között. Nem
csak anyagi értelemben, hanem erkölcsi értelemben, jogok, kötelességek,
lehetőségek terén is. A demokrácia a nevében jelzi, hogy a hatalom a népé,
erről igazából nem beszélhetünk, mert soha nem próbáltuk a kezünkbe venni az
irányítás, és közös felelős döntéseket hozni országunk ügyeiben. Egyszóval a demokrácia,
mint intézmény vált működésképtelenné, ami a radikalizmust, mint választható
alternatívát engedte előtérbe.
VAN MEGOLDÁS!
Gyökeresen meg kell
változtatnunk a gondolkodásunkat, és a közügyeinkhez való hozzáállásunkat. Fel
kell ismernünk, hogy akik vezetővé kiáltották ki magukat, és bizalmat kaptak
arra, hogy ügyünket képviseljék, és sorsunkat irányítsák, alkalmatlanok,
hiteltelenek, megfertőzöttek, és ezért (is) képtelenek a feladatuk ellátására.
Fel kell ismernünk, hogy a vezetőink képtelenségét, és alkalmatlanságát
figyelmen kívül hagytuk, bálványimádásból, vagy személyi kultuszból
tapsikoltunk nekik a semmit mondásukra, biztattuk, és újra megszavaztuk a
semmit tevésre, a nulla eredményekre. Munkájukat nem követtük alapos
figyelemmel, szemet hunytunk égbekiáltó hibáik, részrehajló, és korrupt
magatartásuk felett, ígéreteiket nem váltattuk be, az elmaradt dolgok
megvalósítását nem kértük rajtuk számon. Oda vezetett ez, hogy mára már csak nagyon
kevesek bohóckodásává, cirkuszai színhelyévé silányult a demokrácia intézménye,
amitől a társadalom java része megundorodott, hányni van kedve tőle. Elfordult
a lakosság a közügyektől, és a maga világába zárkózott. Bizony, ahol az okosok
engednek, ott az ostobák uralkodnak.
Közös döntéseket kell
hoznunk, a korrupcióba, gátlástalan közpénzes bizniszekbe süllyedt politikai
elitet el kell távolítani a hatalomból, és meg kell akadályozni, hogy
mindenféle léhűtő, semmirekellő ember a döntéshozó hatalomba kerülhessen, csak
mert valakinek a valakije, támogatottja, vagy várományosa.
Hogyan dönthetne bárki
is úgy felelősségteljesen a lakosság sorsáról, aki igazából soha nem vett részt
a társadalomban, az egyetem padjából mindjárt az országgyűlés padjaiba
ülhetett, és ott is van 26 éve? Hogyan
tud bárki felelősen dönteni a Munka Törvénykönyve ügyében, munkavállalói, vagy
munkáltatói jogok kérdésében, ha egyetlen percig munkahelyen termelő, vagy más
fizikai munkát nem végzett? Vagy azt gondoljuk, hogy szociális ügyekben dönthet
bárki úgy, hogy egy percet sem dolgozott segélyszervezetnél, vagy bárhol
önkéntesként, sosem volt segélyre rászorulva, sosem kellett munkabért
beosztania, mert a pénz mindig csak úgy jött, és mindenre elég volt? Aligha!
Azt kell mondanom, hogy
SAJNOS(!) egyetlen megoldás van arra, hogy elkerüljük a radikalizmus
térnyerését, amivel aljas terrorba sodródunk, az pedig az, hogy levetkőzzük az
évszázados gondolkodási mechanizmusainkat, és elindulunk a fejlődési pályán. Ha
túl akarjuk élni, akkor szóba kell állnunk egymással, beszélnünk kell
egymással, és közös kulturális normákban kell megegyeznünk. Számon kell kérnünk
együtt közösen a vezető politikai elitünket úgy a hatalomban, mint ellenzékben
a munkájukról, döntéseikről, elért eredményeikről, és szembe kell állítanunk az
alkalmatlanokat a saját alkalmatlanságukkal.
Óvjon
a sors a demokrácia zászlaja alatt elkövetendő barbarizmustól!!!! NEM
lefejezés, felakasztás, bebörtönzés, meg vagyonelkobzás kell!!!!!! Az kell, hogy az alkalmatlan ingyenélő embereket
el kell küldeni a közéletből, és meg kell akadályozni, hogy a továbbiakban
rontsák a társadalmunk életesélyeit!
Meg kell egyeznünk
abban, hogy csak olyan embereket választunk sorsunk irányítójává, akit
ismerünk, vagy megismerhető az alkalmassá tevő munkássága!
Meg kell egyeznünk abban, hogy akiket
megválasztunk, azokat soha egyetlen pillanatra sem tévesztjük szem elől, a kezünket
a zsebükön tartjuk, hogy soha abba senki egyetlen fillér megvesztegetést ne
tehessen bele, és maguknak csak olyan juttatásokat szavazzanak meg, amit a
lakosság jóváhagy.
Meg kell egyeznünk
abban, hogy döntéshozóinknak jó módban kell élnie, hogy korrupcióra ne
vetemedjenek, de tudomásukra kell hoznunk, hogy a juttatásuk a szolgálat bére,
abból kell megélniük, abból kell gazdálkodniuk, mint minden hétköznapi
embernek, akiknek a sorsát döntik el.
Meg kell egyeznünk
abban, hogy akiket döntéshozóknak megválasztunk, számon kérjük rajtuk a
közösségért végzett munkájukat, és a döntéseik eredményét! Aki szolgálni akarja
a lakosságot tisztában kell lennie, hogy ha rossz útra téved, százezrek
ordítják majd az arcába: „Hazudsz! Takarodj!”
Meg kell egyeznünk
abban, hogy a mi életünk nehéz, az ügyeinket képviselni, sorsunkat irányítani
nem kalandtúra, nem luxusüdülés, hanem kőkemény szolgálat.
Meg kell egyeznünk
abban, hogy cselekszünk megmaradt jogaink alapján, és nem magyarázkodunk, nem a
kibúvót keressük, nem másokat hibáztatunk az elmúlt évtizedekért. Be kell
látnunk végre, hogy hibásan döntöttünk eddig, amikor nem vettük kézbe a saját
sorsunk irányítását, nem kontrolláltuk a vezető politikai elitünket.
Legyen ennek a
korszaknak vége!
Minden kérdésre
válaszolok, gyere, beszélgessünk!
Nagy Szilveszter
https://www.facebook.com/SzilveszterNatural/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése