A fociból is tanulhatnánk, de abból sem akarunk.

A magyar társadalom befelé forduló, paternalizmusra vágyó, infantilis viselkedésű társadalom. Ezt a Tárki mérte 2009-ben, még mielőtt bárki a torkom harapná, és reprezentatív kutatási eredmény.

Kijutottunk az Európa Bajnokságra. Nagy eredmény, de nem tudunk neki örülni mindannyian igazán, mert gyerekes módon azt keressük ismét, hogy mitől nem lehet neki örülni. Az EB sikerünkben benne van a paternalizmus (mint ahogy mindig mondjuk: „jöjjön már valaki, aki az élére áll, és megmondja, mit csináljunk”), nem magunk intéztük el a dolgot (mint ahogy a történelmünkben semmit sem), hanem jött egy német, aki megmondta mit kell csinálni. Megcsináltuk, mert amúgy képesek, és alkalmasok vagyunk, csak épp ha senki nem kontrollál, akkor egymás kicsinyes hülyeségétől nem jutunk előbbre, mert gáncsoljuk egymást. Valóra vált a vágyunk, tényleg jött valaki, és megmondta, mit kell csinálni. Így már sikerült, mert nem volt senkinek „jobb ötlete”, amit harsoghatott volna, és ha nem úgy van, akkor durcásan hátat fordít az egésznek.

Évtizedek óta nem volt nemzetközi futball sikerünk, most végre van, de erre is infantilis módon reagálunk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy más sportágakban valóban sikeresek vagyunk, de az máskor nem érdekel minket, csak most, amikor a focival szembe lehet állítani, hogy miért nem kell a foci sikereknek annyira örülni.) Messze nem a lényegre figyelünk - csak úgy, mint a gyerekek-, mert nem vesszük észre, hogy a magyar társadalom fejlődési pályára állásának mintája zajlott a szemünk előtt. Annyi volna a dolgunk, hogy elcsendesedünk egy kicsit, és megnézzük, mi is történik valójában.  Ezt a mintát kellene átültetni minden társadalmi intézményünkbe, a társas kapcsolatoktól, az állam működtetéséig bezárólag. Ez nem más, mint az, hogy közös érdekek mentén együttműködünk. 

A magyar társadalom égető problémái nem a rendszerváltás óta léteznek, és a megoldást sem a mai Magyarország területén kell keresni. Elfogadhatnánk végre egy irányelvet, ami működik, számos országban van példa a működő társadalmakra, csak le kellene másolni. Csak hagyni kellene valakit szóhoz jutni, aki ismeri a társadalom valós problémáit, és tudja is a megoldást, csak úgy, mint a német szövetségi kapitányunk a foci világába vezető utat. 

Be kellene fogni végre az okoskodó, mindenkinél minden jobban tudó szánkat, és hagyni kibontakozni azokat, akik a magyar társadalom sikeréért dolgoznak, csak úgy, mint ahogy a nemzeti válogatott. Félre kellene tenni a különbségek keresését, és egyként támogatni mindentől függetlenül a csapatot, mint ahogy tették azt a szurkolni hajlandók attól függetlenül, hogy jobbosok, balosok, liberálisok, vagy fradisták, újpestisek, vagy amúgy nem érdekli őket se a foci, se a politika.

  

Ja! Hogy mondajak példát is, mert biztos, hogy nincs ilyen. Van, csak a nagy hőbörgésben nem vesszük észre. Senki ne mondja, hogy nincs 200 tisztességes ember Magyarországon, akiket a parlamentbe lehet küldeni, vagy nincs egy tucat szakember, akik a gazdasághoz, joghoz, kultúrához értenek, akikből tisztességes kormánya lehetne Magyarországnak.

Ezt a lehetőséget megint kihagyjuk, pedig működő társadalmi példa volt előttünk. Az értelmes gondolkodást ismét elfolytja az oktalan óbégatás pro, és kontra. Semmi újat nem kell kitalálni, minden le van írva. Az is, hogy mitől vagyunk ilyenek, és mióta, és az is, hogy mi a megoldás a problémáinkra, ami kivezetne az évszázados kultúrán mókuskerekéből. 

Infantilizmus ez? Igen az! Teljesen felesleges sérüléseket okozunk egymásnak olyan témákon acsarkodva, aminek semmi köze nincs semmihez. A focinak a kórházakhoz, a gólörömnek Orbán dicsőségéhez, a szurkolók felvonulásnak a nacionalizmushoz, de azért mi jót dagonyázunk a sehová sem vezető sárdobálásban. Ha azt kérdezem bárkitől, hogy tudja-e, hogy miért csináljuk, akkor arra nincs válasz. Rosszabb esetben elkezdi sorolni az agymosást, a birkázást, a háttérhatalmazást, a diktatúrázást, vagy valamelyik betanult mantrát. Ezeknek semmi köze nincs a valós problémáinkhoz. Az egónkból kellene lefaragni, szembenézni azzal, amit évszázadok óta csinálunk egymással, egymás ellen, és rájönni, hogy ha abbahagyjuk, akkor az máris fél siker. Nem összefogás kell, mert arra nincs hajlandóságunk, és példa sincs a történelmünkben, hanem együttműködés kell, annak sikerére pedig számos jó példa van akár az elmúlt évtizedekben is. Nem élhető Magyarország kell, mert élni a gödör alján is lehet, hanem működő Magyarország kell, amiben jogbiztonság, és létbiztonság van. Ha közösen együttműködünk, lehetünk olyan ország, mint bármelyik nyugati állam. Ők ott nem okosabbak nálunk, nem különbek, egyszerűen csak többnyire együtt csinálják az élet dolgait és együtt élvezik annak gyümölcseit. Hogy mi miért nem csináljuk? Babits szerint egyszerűen csak azért, mert nem akarjuk.

Ha kérdésed van, gyere, beszélgessünk, keress a Facebookon!

Szilveszter Natural