Mentsük meg a demokráciát! (Társadalmi vitairat)

Kik vezetnek minket? Kik vezetik az országot, és mondják az irányt, amivel a meghatározzák sorsunkat? Az új kor nagy vívmánya alapján, azok az emberek, akiket megválasztunk magunk közöl, a döntéshozói posztokra.

                       
Popper Péter egyik előadásában idézte Dr. Pető András szavait (igen, a Pető Intézet névadója), miszerint „Főorvosnak, költőnek, és papnak senkit nem lehet kinevezni.” Mekkora igazság, nem? Valakiben vagy megvan a képesség, és alkalmasság a feladatra, vagy nincs – eltekintve attól, hogy a főorvosi kinevezés már rég nem feltétlenül az alkalmasságról szól, hanem a kapcsolatokról.

Bárki kikiálthatja magát költőnek, aki írni tud, és bárki kikiálthatja magát papnak, aki el tudja hitetni az emberekkel, hogy kapcsolatban áll a természetfelettivel – és ezt meg is teszik sokan – de előbb-utóbb lelepleződnek, és kikerülnek a figyelem középpontjából. Remélhetőleg az előtt, hogy komolyabb károkat okoznak a társadalomban.

De lehet-e vezetőt kinevezni? Bizonyára lehet, mert azt csináljuk, és demokráciának hívjuk ezt a felelőtlen társasjátékot. Sajnálatos tény, hogy ami történik demokrácia címszó alatt, azt mint „világ rendjét” fogadjuk el, és eszünkbe sem jut felülvizsgálni a bevett gyakorlatokat. Nem magát a választás intézményét, hanem azoknak az embereknek a közszereplését, akik egymás előtt tolonganak a hatalomért. Számunkra teljesen ismeretlen emberekre bízzuk rá a sorsunkat, és gyermekeink jövőjét, anélkül, hogy utánajárnánk ki is az az ember, akire szavazunk, és mitől is lenne alkalmas a feladatára. 

Az ősközösségekben a közösség vénei ültek tanácsot, hogy a közösség ügyeiben döntsenek. A koruk, élettapasztalatuk alapján váltak méltóvá a posztra, a közösség pedig elfogadta a tanács tagjait, a döntéseket pedig érvényes, hiteles, mindenki számára betartandónak tartották. A vének tanácsa rendszerint olyan idős emberekből állt, akik kellő tudással rendelkeztek már az élet dolgairól, ezáltal váltak méltóvá a közösség irányítására.  

A feudalizmusban a születés, és társadalmi státusz volt meghatározó, a király Istentől eredeztetett hatalma alapján uralkodott, a helyi ügyekben pedig a nemes származás is elég volt, a lokális ügyekben való döntéshozatalra. Mindenképpen vagyon, és társadalmi státusz kellett a döntéshozatali pozícióhoz.

A modern kor vívmánya a demokrácia, amiben megpróbálunk szembe menni minden evolúciós / tradicionális / gazdasági, és sok másféle törvényszerűséggel, az értelem hatalmára hivatkozva. Szembe megyünk a természet rendjével is, amikor arra törekszünk, és azt hangoztatjuk, hogy minden ember egyenlő. Sosem volt így, sosem lesz így. Talán a történelem előtti ősközösségekben még működött is az egyenlőség, meg a közös munkamegosztás, de abban a pillanatban, amikor valamelyik ősember kitalálta, hogy „ez az enyém”, és bunkós botjával „elhitette” a többiekkel, hogy ez így van, na, azóta megszűnt az emberek közti egyenlőség elve, a javak elosztása, és birtoklása hierarchikus formát öltött. Ez bizony sok tízezer évvel időszámításunk előtt történt, és sok tízezer évig működött így. 

Csak „most”, a XIX. sz. végére kezdett el az „értelem” olyan szintre emelkedni, hogy a világ tudósai a társadalmi változások következtében kitalálták, hogy lehetséges a természet rendjével szembemenni, és egyenlővé tenni az embereket. Hadd ne soroljam az „izmusokat”, majd az „ellenizmusokat” világ konfliktusokat, és forradalmakat, amik az „emberi egyenlőség” eszméje okán történtek. Franciaországban egyszerűen lefejezte a nép az uralkodóit, Európa keleti felében börtön, internálás, munkatábor, kivégzés színesítette a folyamatot.

Itt maradtunk hát uralkodók nélkül, és megpróbáltuk kézbe venni a saját életünk irányítását. Ugyanúgy konfliktusos lett az uralkodók nélküli világ úgy nyugaton, mint keleten, de némi háborús átrendeződés után stabilizálódni látszott a helyzet pár évtizedre.

A demokrácia válságát az utóbbi években kezdjük csak tapasztalni. Amíg tartott a gazdasági jólét, addig nem is nagyon foglalkoztunk az erőviszonyokkal, de az utóbbi gazdasági hanyatlás felébresztette az ösztönöket, hogy valahogy mégis csak a radikalizmus, a diktatúra (ha úgy tetszik a „természet rendje”) váljék uralkodó eszmévé. Terjed a náci eszme szerte Európában!

Mi lehet ennek az oka? Úgy vélem, mindenképpen az, hogy a nagy közös társasjáték elkanyarodott az eredeti küldetésétől (céljától), a népképviselet kikerült a fókuszból, a biznisz, a haszonszerzés, a hatalomvágy vette át a vezető szerepet, kevesek hasznára, sokak kárára. Jól jár a „felső tízezer” (a gazdasági felmérések ezt alátámasztják), a lakosság nagy része pedig egyre inkább lecsúszik egzisztenciálisan. 

Gondoljunk csak bele, amíg az ősközösségekben az idős kor, az élettapasztalat határozta meg a döntéshozói szerepkörre alkalmasságot, majd a feudalizmusban a vagyon, és a társadalmi státusz, addig a demokráciában szinte semmi hasonló előfeltétele nincs annak, hogy valaki a legfőbb döntéshozói szerv tagja legyen. Az egyenlőség elvén bárkinek lehetősége nyílik, hogy hatalmi szerephez jusson, ez manapság csak pénz kérdése. Igen, a pénz az egyetlen mozgatórugója csupán az előmenetelnek, de az az óriási különbség a régi időkhöz képest, hogy az a pénz nem a hatalomra pályázó pénze, hanem a kapcsolatrendszer során adódik össze. Kisebb részben támogatói adományok, valamennyi rendszertámogatás (állami dotáció) is van benne, de a legjavát a gazdasági támogatók, mecénások adják össze. Az anyagi támogatás nincs ingyen, annak nagy ára van, a győztesnek vissza kell fizetnie a támogatást állami, önkormányzati megrendelések, üzleti lehetőségek formájában. A mecénások a markukat tartják (rosszabb esetben követelnek, és zsarolnak), ezért a hatalom politikai döntéseket hoz, nem pedig a közjavát szolgáló, racionális döntéseket. (Sajó András Az állam működési zavarainak társadalmi újratermelődése című esszéjében részletesen leírja ezt a folyamatot.)

Attól tartok, hogy a demokrácia intézményének haldoklására rossz döntést hoz a lakosság, és az ügyek rendbetétele helyett hatalomra engedi a radikális eszméket, ami megöli a demokráciát. Csúnya hiba lenne „adni egy esélyt” nekik. Nem sorolom a radikalizmus hátulütőit, sem az ezzel kialakuló állami, vagy nemzetek fölött átívelő terror hozadékait, mert a megoldással akarok foglalkozni.

Azt állítom, hogy nem a döglődő demokráciát kell lebontani, és helyet adni a „rendpártiságnak”, hanem a demokrácia intézményét kell meggyógyítani, újragondolni, feléleszteni, amíg nem késő. Még nem késő, bár az idő szorongat, mert a radikalizmus egy idő után nem kér engedélyt semmire, hanem az életünkre tör, megnyomorítja, és elveszi azt. 

A demokrácia beteg. Degenerálódott, elaljasult, megfertőződött. Tünetei ennek a korrupció, a gazdasági háttéralkuk, az égető problémák ügyében a cinizmus, a töketlenkedés, a mellébeszélés, a sumákolás, a magyarázkodás, az okok kivetítése, a mások hibáztatása. A mindenkori hatalom az előző hatalmak útját járja, belterjessé vált, és annyira leköti a saját biznisze, hogy teljesen eltávolodott a hétköznapi élet-, és a választók ügyeitől. Áthidalhatatlan szakadék tátong a hatalom (vele együtt a politikai ellenzék) és a választópolgárok között. Nem csak anyagi értelemben, hanem erkölcsi értelemben, jogok, kötelességek, lehetőségek terén is. A demokrácia a nevében jelzi, hogy a hatalom a népé, erről igazából nem beszélhetünk, mert soha nem próbáltuk a kezünkbe venni az irányítás, és közös felelős döntéseket hozni országunk ügyeiben. Egyszóval a demokrácia, mint intézmény vált működésképtelenné, ami a radikalizmust, mint választható alternatívát engedte előtérbe. 

VAN MEGOLDÁS!

Gyökeresen meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat, és a közügyeinkhez való hozzáállásunkat. Fel kell ismernünk, hogy akik vezetővé kiáltották ki magukat, és bizalmat kaptak arra, hogy ügyünket képviseljék, és sorsunkat irányítsák, alkalmatlanok, hiteltelenek, megfertőzöttek, és ezért (is) képtelenek a feladatuk ellátására. Fel kell ismernünk, hogy a vezetőink képtelenségét, és alkalmatlanságát figyelmen kívül hagytuk, bálványimádásból, vagy személyi kultuszból tapsikoltunk nekik a semmit mondásukra, biztattuk, és újra megszavaztuk a semmit tevésre, a nulla eredményekre. Munkájukat nem követtük alapos figyelemmel, szemet hunytunk égbekiáltó hibáik, részrehajló, és korrupt magatartásuk felett, ígéreteiket nem váltattuk be, az elmaradt dolgok megvalósítását nem kértük rajtuk számon. Oda vezetett ez, hogy mára már csak nagyon kevesek bohóckodásává, cirkuszai színhelyévé silányult a demokrácia intézménye, amitől a társadalom java része megundorodott, hányni van kedve tőle. Elfordult a lakosság a közügyektől, és a maga világába zárkózott. Bizony, ahol az okosok engednek, ott az ostobák uralkodnak.

Közös döntéseket kell hoznunk, a korrupcióba, gátlástalan közpénzes bizniszekbe süllyedt politikai elitet el kell távolítani a hatalomból, és meg kell akadályozni, hogy mindenféle léhűtő, semmirekellő ember a döntéshozó hatalomba kerülhessen, csak mert valakinek a valakije, támogatottja, vagy várományosa.

Hogyan dönthetne bárki is úgy felelősségteljesen a lakosság sorsáról, aki igazából soha nem vett részt a társadalomban, az egyetem padjából mindjárt az országgyűlés padjaiba ülhetett, és ott is van 26 éve?  Hogyan tud bárki felelősen dönteni a Munka Törvénykönyve ügyében, munkavállalói, vagy munkáltatói jogok kérdésében, ha egyetlen percig munkahelyen termelő, vagy más fizikai munkát nem végzett? Vagy azt gondoljuk, hogy szociális ügyekben dönthet bárki úgy, hogy egy percet sem dolgozott segélyszervezetnél, vagy bárhol önkéntesként, sosem volt segélyre rászorulva, sosem kellett munkabért beosztania, mert a pénz mindig csak úgy jött, és mindenre elég volt? Aligha!

Azt kell mondanom, hogy SAJNOS(!) egyetlen megoldás van arra, hogy elkerüljük a radikalizmus térnyerését, amivel aljas terrorba sodródunk, az pedig az, hogy levetkőzzük az évszázados gondolkodási mechanizmusainkat, és elindulunk a fejlődési pályán. Ha túl akarjuk élni, akkor szóba kell állnunk egymással, beszélnünk kell egymással, és közös kulturális normákban kell megegyeznünk. Számon kell kérnünk együtt közösen a vezető politikai elitünket úgy a hatalomban, mint ellenzékben a munkájukról, döntéseikről, elért eredményeikről, és szembe kell állítanunk az alkalmatlanokat a saját alkalmatlanságukkal. 

Óvjon a sors a demokrácia zászlaja alatt elkövetendő barbarizmustól!!!! NEM lefejezés, felakasztás, bebörtönzés, meg vagyonelkobzás kell!!!!!!   Az kell, hogy az alkalmatlan ingyenélő embereket el kell küldeni a közéletből, és meg kell akadályozni, hogy a továbbiakban rontsák a társadalmunk életesélyeit!

Meg kell egyeznünk abban, hogy csak olyan embereket választunk sorsunk irányítójává, akit ismerünk, vagy megismerhető az alkalmassá tevő munkássága!   

Meg kell egyeznünk abban, hogy akiket megválasztunk, azokat soha egyetlen pillanatra sem tévesztjük szem elől, a kezünket a zsebükön tartjuk, hogy soha abba senki egyetlen fillér megvesztegetést ne tehessen bele, és maguknak csak olyan juttatásokat szavazzanak meg, amit a lakosság jóváhagy. 

Meg kell egyeznünk abban, hogy döntéshozóinknak jó módban kell élnie, hogy korrupcióra ne vetemedjenek, de tudomásukra kell hoznunk, hogy a juttatásuk a szolgálat bére, abból kell megélniük, abból kell gazdálkodniuk, mint minden hétköznapi embernek, akiknek a sorsát döntik el. 

Meg kell egyeznünk abban, hogy akiket döntéshozóknak megválasztunk, számon kérjük rajtuk a közösségért végzett munkájukat, és a döntéseik eredményét! Aki szolgálni akarja a lakosságot tisztában kell lennie, hogy ha rossz útra téved, százezrek ordítják majd az arcába: „Hazudsz! Takarodj!”

Meg kell egyeznünk abban, hogy a mi életünk nehéz, az ügyeinket képviselni, sorsunkat irányítani nem kalandtúra, nem luxusüdülés, hanem kőkemény szolgálat. 

Meg kell egyeznünk abban, hogy cselekszünk megmaradt jogaink alapján, és nem magyarázkodunk, nem a kibúvót keressük, nem másokat hibáztatunk az elmúlt évtizedekért. Be kell látnunk végre, hogy hibásan döntöttünk eddig, amikor nem vettük kézbe a saját sorsunk irányítását, nem kontrolláltuk a vezető politikai elitünket. 

Legyen ennek a korszaknak vége!

Minden kérdésre válaszolok, gyere, beszélgessünk!

Nagy Szilveszter

https://www.facebook.com/SzilveszterNatural/     

Illegitim-e Orbán Viktor népszavazási kezdeményezése?

Nem, semmiképp. Felesleges, nagyon sokba kerül, megosztó, összezavaró hatása van, szóval mindenképpen káros, de mindenképpen legitim. Sajnos ez van, de hogy miért van ez, arra szeretnék most érthető magyarázatot adni.

A döntéseink hozadékában élünk mindannyian, ott tartunk most, úgy élünk, ott, és azért, mert eddigi életünkben meghozott döntések összessége ezt a helyzetet, és állapotot idézte elő. Dönthettünk volna másképp is, tanulhattunk volna mást, vagy tovább, akkor talán más pályát választottunk volna, máshol élnénk, más körülmények között. Vagy jobban, vagy még rosszabbul, ez is a döntéseinken múlt.

Ma, Orbán Viktor hatalma nem ok, hanem hozadék. A magyar társadalom évszázados, évtizedes, és utóbbi pár évben meghozott döntéseinek az eredménye. Mert a nemzet is a döntései hozadékában él. Ha az elmúlt időkben bármiben másképp döntöttünk volna, akkor lehet, hogy Orbánnak ma nincs kétharmados hatalma a parlamentben, vagy épp 2014-ben be sem kerül a Fidesz a parlamentbe. Ez csak rajtunk múlt, közös döntés volt. Azoké, akik rá szavaztak, és azoké, akik kizárták magukat a demokráciából, és hagyták, hogy mások döntsenek helyettük. A Fidesz hatalma 2 millió aktív szavazaton, és 4 millió passzív hozzáálláson múlt, ez 6 millió ember, a 8 millió szavazatra jogosultból. Többség? Igen, többség. Tessék legközelebb elmenni, szavazni, akkor talán olyan kormányunk lesz, amilyet szeretnénk, hogy legyen. Most olyan kormányunk van, amilyen. Ezzel kell beérni, és elszenvedni a döntéseit, intézkedéseit. Hacsak nem döntünk másképp!

De ne felejtsük el, hogy döntés mindig van, cselekvés nem mindig. Ha úgy döntünk, hogy nem cselekszünk, az is döntés. Destruktív döntés, aminek a hozadéka ritkán pozitív.

Eldöntendő kérdés, hogy konstruktívan gondolkodunk, vagy destruktívan, hogy konstruktívan cselekszünk, vagy destruktívan.

Hogy egyénileg mit gondolunk (például azt, hogy Orbán Viktor népszavazási kezdeményezése illegitim), az társadalmi szempontból teljesen mellékes. Még akkor is, mellékes, ha netán százezrek, vagy milliók gondolják így – ez még mindig puszta vélemény-, de a vélemény érvényre juttatása ügyében nem cselekszenek lényeges dolgokat. A Facebook poszt az nem lényeges cselekvés, csupán véleménynyilvánítás.

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, többsége van a Parlamentben, az érdekcsoportja pedig behálózott minden stratégiai fontosságú pontot, az államigazgatástól kezdve, a gazdasági hatalmon át, a médián keresztül, egészen az iskolai pedellus posztig, mindenhol. A szemünk láttára, a közönyös beletörődésünknek köszönhetően. Egyszerűen infantilis gondolkodás az, hogy Orbán népszavazása illegitim, Magyarország nevű állam nem létezik, és sorolhatnám. Orbánt ez nem hatja meg, nem érdekli, és nem is zökkenti ki a hatalma építésében, és annak megszilárdításában. Szóval tök mindegy.

Magyarországon a forint legitim fizető eszköz akkor is, ha nem tartod annak. Magyarország határai legitim, mindegy, hogy sokaknak az a véleménye, hogy igazságtalanság történt Trianonban, és ezért illegitim a Magyarország jelenlegi határa. Az, hogy a BKK egy vízfej, felesleges, és pénzpazarló mamutvállalat, attól még az legitim. Próbáld meg nem elfogadni, járj gyalog. És akkor mi lesz? Magyarországon a stadionépítés is legitim dolog, fontos az emberek egészsége. Kész.

Szóval a népszavazás legitim, ha elfogadjuk annak, ha nem. Orbán átviszi az akaratát, ha akarjuk, hogy átvigye, és akkor is, ha nem akarjuk, de nem cselekszünk ellene semmit.

Azért kell részt venni a népszavazáson, mert demokráciát akarunk. El kell menni, és érvényes szavazatot kell leadni. Ennek a döntésnek is lesz hozadéka, vagy Orbán Viktor kedve szerint, vagy épp ellene. Azt mindenképpen látná egy érvényes népszavazásból, hogy van egy tőle teljesen független tömeg, ami nagyobb, mint az őt követők összessége, ami tömeg ha öntudatára ébred, könnyen megbuktathatja a hatalmát.

Gondolkodjunk racionálisan, cselekedjünk ésszel.

Gyere! Beszélgessünk!

https://www.facebook.com/SzilveszterNatural/

  

A politika idő

Azoknak szól most ez a blog, kik azt hiszik, hogy távol áll tőlük a politika, és azt mondják, utálatos, és nem foglalkoznak vele. Ők ezt a pártpolitikára értik elsősorban. Mi másra, hiszen mindenkinek vannak érdekei, és többségében tesznek is azért, hogy az érdekeik érvényre jussanak. Ugyan ki ne akart volna már mástól valamit, ki ne akart volna már valakitől valamit, vagy valakit rávenni valamire. Feleségek a férjektől, férjek a feleségektől, gyerekek a szülőktől, beosztottak a főnökeiktől, mind – mind akarunk valakitől valamit. Ha más nem, a zöldségesnél szebb gyümölcsök egy kedves mosollyal megelőlegezve. Ha vásárolunk a piacon, az az érdekünk, hogy olcsóbban vásároljunk, az eladónak az az érdeke, hogy drágábban adjon el, így hát alkudozunk a piacon, ahol érdekek ütköznek. Jobb esetben kompromisszum születik, mindkét fél visszább vesz az érdekeiből, és valahol fél úton találkoznak. Ez a politika.

A pártpolitika is hasonló elven működik elvileg, csak az idők folyamán megtelt gusztustalanságokkal, félreértésekkel a tekintetben, hogy mi is az a politika, és mire is való az egyáltalán. Így aztán csak a legelvetemültebbek gyakorolják a politikát, az "agymosottak" pedig birkaként követik őket – gondoljuk.

A közpolitika olyan, mint az idő, hatással van ránk, ha akarjuk, ha nem. Öregszünk, csúnyulunk, eljár felettünk az idő, ha akarjuk, ha nem. Nos, a politika is pont ilyen. Hatással van ránk, ha akarjuk, ha nem. Az árak, a bérek, a nyugdíjak, a társadalombiztosítás, a munkanélküliség, az el -, és bevándorlás, a közállapotok, a menetrend, az állami szolgáltatások mind – mind politika, és ha hátat fordítunk neki, akkor az még megy a maga útján, és bekeretezi az életünket, döntések tucatjai születnek a beleegyezésünk nélkül. Valóban nem egyeztünk bele, de távolmaradásunkkal jóváhagytuk magát a döntést is, meg azt is, hogy azok az emberek döntsenek a fejünk fölött rólunk, akiket nem is ismerünk, ők sem ismernek minket. A hatalommániásoknak még meg is könnyítjük az életét azzal, hogy nem kell nekünk válaszolniuk, egyszerűen semmilyen akadályt nem gördítünk a sokszor esztelen, és minden tekintetben káros döntéseik elé.

A politika működésével majd később foglalkozom, szeretném azt is megértetni, hogy mi is az a politika, és hogyan is működik. Most csak egy párhuzamot szeretnék mutatni az idő, és a politika között, hogy azt érthetővé tegyem, hogy fontos a közpolitikával foglalkozni. 

Hogy állunk az idővel? Jellemzően az mindig kevés. Azt szoktuk mondani, hogy az idő pénz, és azt látjuk, hogy akinek sok pénze van, annak kevés ideje van, szinte élvezni sem tudja a vagyonát, mert lót- fut. Valószínű, hogy vagy a még több pénzt hajtja, vagy fut a pénze után. Akinek meg nincs pénze, az többnyire ráér, csupán az idejét tölti el valójában lényegtelen dolgokkal, de azt annyira besűríti, hogy sosem ér rá. Valójában a fontos dolgokra nem marad idő. Gyermeknevelés, orvosi kezelés, tanulás, fejlődés, barátság, pihenés. A hasznos időtöltés mindig nyereséggel jár, akár pénzbeli haszon, akár lelki haszon. 

Hankiss Elemér az egyik könyvében arról írt, hogy a közügyekről leszoktattak minket, és ebben igaza is van. „Nem az én dolgom” szoktuk mondani, és ez így van a kátyú tekintetében az úton, vagy amikor áll az esővíz a járdán, ha van egyáltalán járda, és sok minden más esetében, ami kellemetlen, gyakran elviselhetetlen, de hát „mit tehetek én?” – kérdezzük a vállunkat vonogatva. Azt tehetjük, hogy elgondolkodunk azon, hogy mi is az a civil kurázsi, és hányadán is állunk vele? Rossz hírem van, nagyon rosszul állunk vele, és itt már másra nem mutogathatunk, mint magunkra. Ez ugyanis a mi dolgunk. A lakóközösségé, az utcai szomszédoké, a környéken lakóké, a kerület polgáraié, a városi lakosságé, a megyei polgároké, az ország állampolgáraié. De hát mi ugye nem foglalkozunk a politikával, mert az sáros, korrupt, hatalmaskodó, és sorolhatnám. Tényleg az, de nem magától lett ilyen, hanem ilyenné vált az által, hogy senki nem foglalkozik vele, nem kéri számon a politikát, hogy mi is történik valójában. Persze, hogy egy ellenőrizetlen folyamat elsilányul, elkorcsosodik, és csak a maga hasznát keresi. A kert is elgazosodik, a virág is elszárad, a vas elrozsdáll, a politika elkanászodik, mint ahogy az idő is elszáll.

Igazából nincs okunk arra, hogy legalább kis időt ne foglalkozzunk a közállapotokkal, ne igyekezzünk az érdekképviseletet egy kicsit gatyába rázni. Ha valaki történetesen bejönne a lakásunkba, enne a hűtőnkből, majd kivenné a tévé távirányítóját a kezünkből, hogy átkapcsoljon oda, amit nézni akar a fotelunkban ülve, vajon nem kitessékelnénk a lakásunkból? Biztos vagyok abban, hogy igen, még pár keresetlen szót is intéznénk hozzá. Ha pedig ez az idegen ugyan nem jön be a lakásunkba, de a szavazógombjával eldönti, hogy kevesebb étel legyen a hűtőnkben, eldönti, hogy milyen legyen a tévéműsor, mennyi pénzünk legyen, akkor talán nem éri meg megkeresni, és elbeszélgetni vele?

Nos, az idő halad, és ha nem állítjuk meg a közpolitikai folyamatokat, akkor az lesz, hogy nem mi tessékeljük ki a lakásból az idegent, hanem ő bizonyítja majd be, hogy a mi lakásunkban joggal tartózkodik, és örüljünk, ha az előszobában meghúzhatjuk magunkat a padlón, de takaró már nem jár!

Nos, megéri?

Még több Szilveszter Natural a Facebookon: https://www.facebook.com/SzilveszterNatural/