2016. március 21., hétfő

Az egyetlen esély?


Rajtam kívül sok szakembernek feltűnt már, hogy a társadalmi trendek rossz irányba haladnak. A nem szakemberek csak szimplán érzik, hogy baj van.
Kutatásaim kezdetén az volt a feltevésem, hogy a rendszerváltozáskor hibáztuk el, nem jó utat választottunk, de a hiba benne volt a választás lehetőségében, hiszen fogalmunk sem volt, hogy merre induljunk el, mi magyarok, amikor véget ért egy negyven éves központi hatalom uralkodása.
Pár év alatt el kellett vetnem ezt a feltevésem. Nem, nem a rendszerváltáskor hibáztuk el az útválasztást. Sok évszázados kulturális hagyományaink alapján döntöttünk, úgy, hogy nem veszünk rész a változtatásokban, inkább hagytuk a dolgokat megtörténni, és igyekeztünk túlélni mindig azt, ami jött. Évszázadok óta a túlélésre játszunk, a „majd lesz valahogy” –ra, és igyekszünk kiskapukat keresni a saját hibás döntéseink hozadékain. Elméleteket gyártunk, hogy „volt már ennél rosszabb is, és azt is túléltük”. Nem véletlenül írta Babits 1939-ben, hogy a magyarra az jellemző, hogy minden lát, mindent tud, de semmire nem csodálkozik rá, semmi nem imponál neki, és inkább csak legyint: „Ez is valami?”

Mindezeket csak azért mondom, mert most sem látjuk a megoldást, és nem is gondolkodunk rajta. Ugyan minek, hiszen, a holnap legyen a maga baja, a mát kell túlélnünk. Nem vesszük észre, hogy a holnap – amikor cselekedni akarunk – sosem jön el, ma meg nincs idő cselekedni, mert a túléléssel vagyunk elfoglalva. Nem a dolgok megváltoztatásába fektetünk energiát, hanem a hozadékok túlélésébe.
A mindennapi életünk megnyomorítójától fordulunk el utálkozva, a politikától. Azt hisszük, hogy a politika az sáros, bűnöző, hazudozás. Igen, a pártpolitika az, mert a benne szereplők azzá silányították. De nem úgy a politika, mint az érdekérvényesítés eszköze. No, arról fogalmunk sincs, mi lehet, mert sosem próbáltuk, csak mint erényt lobogtatjuk: „én nem politizálok!” Ha nem politizálsz, nem képviseled a saját érdekeid másokkal együttműködve, akik ugyanúgy éhen halnak, mint te, mert ők sem politizálnak.
Szintén Babitsot idézve, a magyart nem a képességei hátráltatják a fejlődésben, hanem az akarata. Erre napjainkban ezer példa látható, pedig nincs más esélyünk a fejlődési pályára állásban, mint az akarat. Akarnunk kell együttműködni. Nincs más választásunk.

Még nem késő, csak minél tovább várunk, halogatjuk, annál rosszabb helyzetből kell megoldanunk a problémáinkat. Óriási kérdés, hogy akarjuk-e, tudjuk-e, képesek vagyunk-e képviselni saját érdekeinket úgy a magánéletben, mint a közéletben? A válaszom egyértelműen: Nem! Sem képesek, sem alkalmasak nem vagyunk rá, mert alapvető hiányosságaink képtelenné tesznek erre. Nem vagyunk a tudás, és tájékozottság birtokában, és hiányzik belőlünk a tájékozódási akarat, az igényesség, és elhülyéskedünk valami olcsó poénnal minden lényeges dolgot, ami inkább sírni való, mint vicces. Azt mondjuk, nem baj, ha a szar az állunkig ér, csak ne lötyögtessék. De baj! Mert lötyögtetik.
A politika érdekképviselet, amit közös együttműködéssel meg kell tisztítanunk az évtizedek alatt rárakódott pártpolitikai hulladékoktól, tévképzetektől, sártól, és tiszta, világos definíciót kell lefektetni, és a köztudatba beültetni. Aki politikus akar lenni, annak tudnia kell, hogy mire vállalkozik, nem lehet továbbra is közpénzekből ingyen élni. Jól pedig pláne nem! Nem kellene tovább etetnünk olyan semmirekellő, semmire sem jó léhűtőket, akiknek csak bálványimádásból, vagy személyi kultuszból kell tapsikolni, és bármilyen semmit mond, annak örülni kell.

A kialakult közállapotok teljesen ellehetetlenítik és értelmetlenné teszik a versenyt. A hatalommal szemben lehetetlen, az ellenzéken belül pedig értelmetlen minden versengés.
A következő választást a társadalomnak kell megnyernie a regnáló hatalommal szemben, nem valamelyik politikai pártnak. Egyetlen politikai pártnak nincs esélye megnyerni a következő választást, mert nincs hozzá elegendő támogatottsága, de nem is kívánatos, hogy pármelyik politikai párt nyerjen, mert az nem jelent többet, mint a jelenlegi politikai párt hatalmának átvétele. Onnantól semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy bármit is változtasson.
Mi a helyzet az érvényben lévő választási törvénnyel? Egy politikai párt terméke, és bár reckírozott vele, de bejött neki, megint nyert vele. Lehet, hogy nem annyira véletlenül. Hatalmi pozícióban hozta meg ezt a döntést, hogy a választás eztán így legyen, nem egyeztetett senkivel, de a kockázat abban volt, hogy – bár kicsi volt a valószínűsége -, fennállt a kockázata annak, hogy BE SEM KERÜLNEK(!) a Parlamentbe. Miért? Mert egyfordulós lett a választás, és a győztes mindent visz. Majd’ 4 millióan nem mentek el szavazni, de 2 millió szavazat elég volt a 2/3-os többség eléréséhez. Ha a nem szavazók valakire szavaztak volna, az azt is eredményezhette volna, hogy a Fidesz (de talán az MSzP sem) nem jut be a Parlamentbe. Ehhez képest a Fidesz (ők is meglepődtek) újra 2/3-ot szerzett, és bejutott a Jobbik. Nem siralmas?

Mivel ezt a fennálló rendszert egyetlen politikai párt sem képes egyedül megdönteni, ezért egy teljesen új, eddig ismeretlen útra kell lépnünk: a társadalmi együttműködés útjára!
Úgy látom, hogy csak és kizárólag úgy változtatható meg a jelenlegi közállapot, ha a magyar társadalom a közös együttműködést választja. Együtt, közösen, mindenki. Ehhez az kell, hogy a működő ellenzéki politikai pártok, egyesületek, szervezetek, közösségek, médiacsatornák, közösségi oldalak felfüggesszék egyéni érdekképviseletüket (eddigi politikájukat), és közös elhatározásban a magyar társadalom fejlődési pályára állítás legyen a közös szándékuk. (ugye mennyire lehetetlenül hangzik? Az is!)

Választási szövetségre kell lépni, minden korábbi nézeteltérést, sérelmet, bántást, és megbántódottságot félre kell tenni, minden egyes választókerületben közös jelöltet kell állítani.
Ügyvezető kormányt kell létrehozni egy évre, aminek az ország átmeneti irányításán túl közmegbízatása az, hogy a 2010 után született minden törvényt, rendeletet, szabályozást felülvizsgáljon, és hatályon kívül helyezze azokat, ami semmi mást a hatalmi megszilárdításon kívül nem szolgálnak. Nem „teljes vagyonelkobzásra van szükség, hanem azon törvények hatályon kívül helyezésére, ami az ok nélküli vagyonosodásokat lehetővé tette. A jogtalan haszonszerzőket kötelezni kell a (-z immáron jogtalanul szerzett) vagyon visszaszolgáltatására, az eredeti tulajdonviszony helyreállítására. Ha az eredeti tulajdonviszony nem helyreállítható, akkor az állami vagyonkezelő birtokába kell helyezni.

Az egy éves ügyvezetői kormánynak negyedévente be / és elszámolási kötelezettsége van, egy év után pedig demokratikus választásokat kell tartani Magyarországon.

Nincs más esély Magyarország fejlődési pályára állítására!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése